Közlekedésbiztonsági nap 2012. június 8.

2012. június 8-án péntek délután ragyogó időjárásban került sor Hegyeshalomban a Közlekedésbiztonsági kerékpáros napra, amely a közel hatvan, főként fiatal kerékpáros résztvevő elméleti és gyakorlati tudásának felmérésével kezdődött. A rendezvény első részében Kalincsák István mérnök- műszaki tanár tartott a részvevők számára előadást a biztonságos közlekedésről. Ezzel egy időben a hegyeshalmi polgárőrök által készített kerékpáros közlekedési tesztlapokat töltötték ki a résztvevők, amelynek kiértékelésében Pingicer Zsuzsanna r. százados segédkezett.
Majd közösen, rendőrségi felvezetés mellett, az újonnan átadott kerékpárúton kerekeztek ki a gyakorlati tesztpályára.
A rendőrség segítségével, a régi kishatár mellet lévő aszfaltos parkolóban került kiépítésre kerékpáros gyakorlópálya, amelyet nagy örömmel vettek birtokba a résztvevők.
A nap zárásaként a községházánál Szőke László polgármester adta át az elméleti és a gyakorlati tudásban kiemelkedőknek a díjakat.
A hegyeshalmi polgárőrök minden részvevő számára ajándékokkal, kerékpáros lámpák, láthatósági mellények és egyéb közlekedésbiztonsági eszközökkel kedveskedtek.
Összesítésben az első helyen végzett: Bokodi Lili, második: Krajcsirik Marcel, harmadik helyen Deák Martina végzett.
De kiemelkedő eredményt értek el: Sturm Balázs, Bendó Milán, Fábry Patrik, Gondár Stefánia, és Mészáros Marcel.

Galéria
hegyeshalom_kerekpar_nap_1
hegyeshalom_kerekpar_nap_10
hegyeshalom_kerekpar_nap_11
hegyeshalom_kerekpar_nap_12
hegyeshalom_kerekpar_nap_13
hegyeshalom_kerekpar_nap_14
hegyeshalom_kerekpar_nap_15
hegyeshalom_kerekpar_nap_16
hegyeshalom_kerekpar_nap_17
hegyeshalom_kerekpar_nap_18
hegyeshalom_kerekpar_nap_19
hegyeshalom_kerekpar_nap_2
hegyeshalom_kerekpar_nap_20
hegyeshalom_kerekpar_nap_21
hegyeshalom_kerekpar_nap_22
hegyeshalom_kerekpar_nap_23
hegyeshalom_kerekpar_nap_24
hegyeshalom_kerekpar_nap_25
hegyeshalom_kerekpar_nap_26
hegyeshalom_kerekpar_nap_27
hegyeshalom_kerekpar_nap_28
hegyeshalom_kerekpar_nap_29
hegyeshalom_kerekpar_nap_3
hegyeshalom_kerekpar_nap_30
hegyeshalom_kerekpar_nap_31
hegyeshalom_kerekpar_nap_32
hegyeshalom_kerekpar_nap_33
hegyeshalom_kerekpar_nap_34
hegyeshalom_kerekpar_nap_35
hegyeshalom_kerekpar_nap_36
hegyeshalom_kerekpar_nap_37
hegyeshalom_kerekpar_nap_38
hegyeshalom_kerekpar_nap_4
hegyeshalom_kerekpar_nap_5
hegyeshalom_kerekpar_nap_6
hegyeshalom_kerekpar_nap_7
hegyeshalom_kerekpar_nap_8
hegyeshalom_kerekpar_nap_9
visszatérés a galériaválasztáshoz